Webáruház.Őssejt-Egészség

Skype Me™!

A tartalomhoz

Őssejtszaporítás

Az olimpiqstemxcell ossejtfokozo vasarlasa eseten, ingyen kiszallitjuk

-

Az OlimpiqStemXcell egy speciális készítmény, Hazai és nemzetközi tudományos- humán és állat- vizsgálatok, valamint EU Igazságügyi Szakvélemény igazolja, hogy a 100%-ban természetes összetevőknek, illetve a termék speciális összeállításának köszönhetően, a szervezet felnőtt őssejt szintjét (a vérben és a szervekben), az őssejt koncentrációját megnöveli átlagosan 175%-kal!

-

Az Olimpiq StemXCell étrendkiegészitő kapszula az első és egyedülálló természetes felnőtt őssejt szaporító, amelynek rendkívüli tulajdonságai vannak. Elősegíti a csontvelőben levő őssejtek termelését, az őssejteknek a vérből a szövetekbe történő vándorlását, illetve erősíti az immunrendszer különféle funkcióit. Az őssejt szaporító javított változata egy órán belül legalább 75%-kal megemeli az őssejtszámot. 

Az őssejtek felhasználási lehetőségei a szervezet számára multifunkciósak. Azaz bármilyen sejtté szerveződhetnek, átalakulhatnak. Ha több őssejt áll rendelkezésre a véráramban, akkor szervezetünk megújulási folyamati fokozódhatnak, illetve bizonyos szerveink csökkent működőképesége javulhat. 

Az őssejt felhasználásával: Nem csak szerveket, hanem egyéb szöveteket sőt csontot is képesek megújítani. A porckorongot alkotó gélszerű anyag is előállítható. Hasnyálmirigyet tíz éve tudnak növeszteni. Javítható a látás. Sikeres máj, szívizom kezelések lehetségesek. Kezelhető a cukorbetegség. 

Az Olimpiq StemXCellhez többszáz bevizsgált anyag közül, a föld különböző helyeiről választották ki az összetevőket. 

Mivel az őssejteket is - mint minden sejtünket is - a szabadgyökök támadják, ezért a doboz tartalmaz egy Olimpiq Cell nevű készítményt is, amely antioxidánsokat, flavonoidokat tartalmaz, ezzel védve meg az őssejteket. 

Felhasználási javaslat: 1+1 kapszula/nap, súlyosabb esetekben 2+2 kapszula/nap. A két alkotórész javasolt fogyasztási sorrendje: először az őssejt védőt (OLIMPIQ CELL), majd 30-60 percet követően az őssejt fokozót (OLIMPIQ STEM) vegye be

Egy új felfedezés,egy új termékkategória az étrendkiegészítésben. TOVÁBBI RÉSZLETEK>>>

Olimpiq StemXCell 175% 15db - 15db
Olimpiq StemXCell 175% 15db - 15db
12800.00 Ft
Kosárba!


Olimpiq StemXCell 175% 30db - 30db
Olimpiq StemXCell 175% 30db - 30db
22400.00 Ft
Kosárba!
Olimpiq StemXCell 175% 60db - 60db
Olimpiq StemXCell 175% 60db - 60db
40300.00 Ft
Kosárba!

-

Cukor betegeknek kifejlesztve!

A felnőtt őssejtek adják szervezetünk regenerációját. Egyedül az őssejt képes bármely más egészséges sejtté átalakulni. 

A tartósan magas cukorszint és a cukorbetegség szövődményei jelzik, hogy az adott szervek, a sejtek károsodnak. A regenerációjuk csökkent. Épp ebben a helyzetben van szüksége a szervezetnek több őssejtre. 

Az őssejtek képesek a szervezetünkben olyan sejtekké átalakulni, amelyek az inzulint termelik. Az inzulin a cukrok sejtbe juttatását teszi lehetővé, így csökken a koncentrációja a vérben. Az őssejtek átalakulását sok feltétel befolyásolja. Egyes anyagok célzottan bizonyos típusú sejtek képződését váltják ki.

-

A felnőtt őssejtek adják szervezetünk regenerációját.
Egyedül az őssejt képes bármely más egészséges sejtté átalakulni. A tartósan magas cukorszint és a cukorbetegség szövődményei jelzik, hogy az adott szervek, a sejtek károsodnak.
A regenerációjuk csökkent. Épp ebben a helyzetben van szüksége a szervezetnek több őssejtre. Az őssejtek képesek a szervezetünkben olyan sejtekké átalakulni, amelyek az inzulint termelik.
Az inzulin a cukrok sejtbe juttatását teszi lehetővé, így csökken a koncentrációja a vérben. Az őssejtek átalakulását sok feltétel befolyásolja. Egyes anyagok célzottan bizonyos típusú sejtek képződését váltják ki.

Olimpiq StemXCell 175% SL 15db - 15db
Olimpiq StemXCell 175% SL 15db - 15db
12800.00 Ft
Kosárba!
Olimpiq StemXCell 175% SL 45db - 45db
Olimpiq StemXCell 175% SL 45db - 45db
26550.00 Ft
Kosárba!
Olimpiq StemXCell 175% SL 75db - 75db
Olimpiq StemXCell 175% SL 75db - 75db
44750.00 Ft
Kosárba!

Az Olimpiq SL hatása cukorbetegségben

Az Olimpiq SL étrendkiegészitő készitmény speciáis hatóanyagai azok a természetes anyagok, melyek fontossága a cukorbetegek életminőségének javításában, kiegyensúlyozott vércukorszintjük biztosításában megkérdőjelezhetetlen szereppel bírnak.
Ezen kívül a diabétesz mindkét típusánál bekövetkező szövődmények kivédését, leküzdését is elősegíti, azáltal, hogy a szervezet regenerációs képességét javítja az őssejtszám 75%-os megemelésével.

A termék OÉTI notifikációs száma: 2162/2007, 2163/2007
A Gyártó ISO 9001:2000 minőségbiztosítási engedélyekkel rendelkezik
HACCP minőségbiztosítási engedélyekkel rendelkezik.



A cukorbetegség fajtái

1-es típusú diabétesz: a cukorbetegség ritkábban előforduló, leginkább gyermek- és ifjúkorban kialakuló fajtája. Oka többnyire a genetikailag erre hajlamos embereknél fellépő autoimmun folyamat, amely elpusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő béta sejtjeit. Ezt követően a beteg csak inzulin injekciókkal tartható életben. Ma hozzávetőlegesen 40-50 ezer 1-es típusú diabéteszes él Magyarországon, közöttük kb. 2600 a 14 év alatti gyermek.

2-es típusú diabétesz: főként felnőttkorban jelentkező, gyakoribb fajtája, amely az esetek többségében szintén az örökletesen erre hajlamos embereknél az életmód problémák következtében fejlődik ki. Fő oka a túl bőséges táplálkozás, a túl kevés mozgás, a csökkent fizikai aktivitás, és az ezekből eredő elhízás, illetve a mindezek nyomán kifejlődő inzulin rezisztencia. Miután e káros tényezőkkel egyre gyakrabban, már korai gyermekkorban is találkozunk, nem ritka a huszonéves fiatalok körében jelentkező 2-es típusú cukorbetegség. Ma Magyarországon az ismert 2-es típusú cukorbetegek száma 500-600 ezerre tehető.


Feketeáfonya levél Feketeáfonya-levél az erek falát, elsősorban a hajszálerekét erősíti. Különösen hasznos diabeteszes retinopátiában és sárgafolt sorvadásánál.
Az eddigi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy jelentős javulást hozhat a szemben lévő ideghártya és azon belül is az éleslátásért felelős részen a maculában, azáltal, hogy javítja a keringést.
A kapilláris-javító hatása miatt a szem hajszálereivel párhuzamosan a vese hajszálereire is kifejtett regeneráló hatása miatta diabéteszes nefropátiában is ígéretes.


Króm A króm a normál glükóz-, inzulin-, zsírsav-, fehérje-anyagcseréhez és az izmok fejlődéséhez szükséges alapvető nyomelem. A megfelelő krómbevitel, -felszívódás és -beépülés a vércukorszint szabályozásához és az inzulinnal szembeni érzékenység kialakulásához, normalizálásához szükséges. Hiányában inzulinrezisztencia alakul ki.


Cink A cink a cukorbetegség kezelésében nagy szerepet játszik, ugyanis az inzulin cinkhez kötődve tárolódik a hasnyálmirigyben, annak működéséhez is nélkülözhetetlen, továbbá elengedhetetlen a sebgyógyuláshoz, ami a cukorbetegek esetében különösen fontos.


Inulin Az inulin olyan poliszaharid (összetett cukor), amely több növényben megtalálható (pl. csicsóka). Édes íze ellenére eltér a cukortól, mivel sem a szájban, sem a tápcsatorna más szakaszán nem termelődik olyan enzim, amely bontani tudná. Ezen kívül prebiotikus tulajdonságokkal rendelkező, emészthetetlen, vízben oldódó rostanyag. A bél baktériumflórájának kedvező befolyásolásával vércukorszint-csökkentő hatású, mivel a szénhidrátok lebontását, felszívódását egyenletessé teszi.


Gyermekláncfű, amely máj-és epeműködést serkentő, vércukorszintet csökkentő. Fontos szerepe van az érrendszeri szövődmények és a diabéteszes látásromlások (retinopátia ) megelőzésében. Hatóanyagai: flavonoidok, triterpén, keserűanyag, taraxacin, inulin, D-vitamin, levelében jelentős a C-, A-, B-vitamin tartalom; gyökerében van szaponin is, illetve az egész növény magas káliumtartalmú. .




Koenzim Q10 Koenzim Q10 sejtanyagcsere segítő hatásával fontos szerepet játszik a szervezet energiaháztartás egyensúlyának biztosításában is. Erősíti a szövetek regenerációját éjszaka.
Lehetővé teszi a fogyást éhségérzet nélkül és így érhető el az optimális testsúly. Továbbá megvédi az izmokat, és megfelelő szinten tartja az anyagcserét.


Az étrendkiegészítők alkalmazása során kedvező élettani hatások várhatók. E termékek azonban nem szándékoznak betegséget kezelni, gyógyítani. A honlapon található információk csak tájékoztató jellegűek. Betegségével forduljon orvoshoz!



Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe